Elmúlás

Múlik már az idő percei s az évek hullanak,

Húzós napjai közt homokóra pereg

Nincs kedvező percek, s csodás pillanat

Most is szökik az idő

Interjú Berzsenyi Dániellel

1. Üdvözlöm Önt. Az elő kérdésem az lenne, hogy mondana magáról esetleg pár szót? Hol született, szülei neve és, hogy miről ismert maga?

Jó napot kívánok. Egyházashetyén születtem, 1776. május 7-én.

Édesapám neve Berzsenyi Lajos, édesanyám neve pedig Thulmon Rozália. Néhány fennmaradt versemről lehetek sokak számára ismert, leginkább ódákat és episztolákat írtam.

2. Miért tanácsolták el a soproni evangélikus líceumból?

Hát ez egy igen érzékeny pontja életemnek és karrieremnek. Több kisebb-nagyobb hibát követtem el. Például sűrűn ellentmondtam a szokásoknak, de volt olyan is mikor nem jártam be az óráimra. Erre egyáltalán nem vagyok büszke, a diákoknak pedig azt tanácsolom, hogy semmiképp ne vegyenek ez esetben példát rólam.

3. Miért ilyen kevés műve maradt fenn?

Igen, valóban kevés művem maradt fenn, de azt tudni kell rólam, hogy eleinte magamnak írtam az íróasztalom fiókjába rejtve, az esetleges kudarc elkerülése érdekében. Aztán mikor Kiss János, gyermekem keresztapja meglátta, hogy írok, azonnal kíváncsivá vált, és jó párat elküldött Kazinczynak, hogy ő elemezze ki. Végül Kazinczy visszajelzése meglepő volt számomra, ugyanis kisebb változtatásokkal jónak találta írásaimat. A kérdésre visszatérve pedig ezért maradt fenn kevesebb írásom mint amennyit írtam, mivel sok az íróasztalom fiókjában maradt, amit az idő múlásával elfeledtem s kidobtam.

4. Úgy értesültem, hogy Kölcsey Ferenc viszont éles kritikát fogalmazott meg az ön műveivel kapcsolatban.

Igen valóban, jól értesült. Ezután alábbhagyott az írási vágyam, de mindez már rég történt, úgy hogy már említésre sem érdemes.

5. Utolsó kérdésem pedig a jelenre vonatkozik, hogy gondolta e volna, hogy ilyen híres lesz, hogy utcákat, tereket, iskolákat neveznek el magáról?

Nem, álmodni sem mertem volna, hiszen nem a hírnév volt a célom, hanem saját magam szórakoztatása. Igazán nagy megtiszteltetés, hogy iskolák, utcák, terek viselik nevemet.

Köszönöm szépen, hogy válaszolt erre a pár kérdésre és időt szakított rám.

Olvasónapló: Berzsenyi Dániel: Magányosság

A vers keletkezésének idejét pontosan nem tudni, valamikor 1799 után íródott.

Választásom azért erre a versre esett, mivel az összes általam elolvasott Berzsenyi vers közül ennek a témája tetszik a legjobban.

A vers elolvasása előtt, a cím alapján arra gondoltam, hogy a mélabús költő, hogy írja az egyedüllétet, mit jelent számára a magány.

Vers alanya a magány, akihez a költő beszél, amit a természet eszközeivel ábrázol. „S szívemet békés kebeledbe inti Mágusi vessződ.” Ezzel a költő azt sugallja, hogy a szívét bekerítette a depresszív hangulat.

A második versszakban leírja, hogy ő igazából szeret egyedül, magányosan lenni, távol a hétköznapok zsúfoltságától, hangzavarától. „ A világ lármás vigadóhelyéről, Mint az elfáradt utazó, pihegve”

A harmadik versszakban a költő kifejti, hogy ő akkor szabad, ha egyedül van, magányos. „Itt nem aggathat rabigát reájok  A buta köznép.” S ha egyedül van akkor nem szólhat bele senki, hogy mit, hogyan csináljon.

 A negyedik versszakban leírja, hogy aki bölcs, szerelmes az magányos, hiszen zajban, lármában nem tud az ember magára figyelni. „Itt az ártatlan szerelem s vidámság Zöld amarantja.”

Az ötödik versszak arról szól, hogy a magányosság barátja legyen és vezesse. Felhozza példaképeit, akiket szintén a „magányosságban” talál meg. „Itt lelem Plátót, Xenophont s Ilissus Myrtusa berkét.”

A hatodik versszakban a költő arról beszél, hogy boldognak kellene lenni, hiszen társa van az életben, mégis a magányosságba vágyódik. „Téged a legszebb fiatalka édes Oldala mellett.”

Rímképlete: AAAB AAAB AAAB CAAB AAAD CAAB

Műfaja: elégia

Diana222: Ősz

Nézem csak, mi a baj? Ott az erdő tele

Gombával, s ezer szín szép falevél fedi

Gyönyörű talaját, és az eső ered,

Szél kél át, viszi nyárt tova.

Interjú Berzsenyi Dániellel

            Üdvözlöm Magyarország egyik leghíresebb költőjét, akinek művei erkölcsi példaként szolgálnak honfitársai számára. Abból a jeles alkalomból találkozunk itt, a Magyar Tudományos Akadémián, hogy a mai napon a filozófiai osztály hivatalosan is az első vidéki rendes taggá választotta. Berzsenyi Dániel, örülök, hogy elfogadta a felkérést az interjúra. Először is rengeteg ember nevébe szeretnék gratulálni a sikereihez.

            Köszönöm, igazán kedves, és minden magyar testvéremnek köszönet az érdeklődésért, amit a műveim iránt mutattak, és a jókívánságokért is.

            Kérem, beszéljen a hazája iránt érzett aggodalmairól, a műveiben megjelenő erkölcsi ítéletekről, és hogy mi az oka e gondolatok megszületésének.

            Egészen fiatal korom óta érdekel, mi történik és történt abban az országban, ahol élek. Húszéves korom óta írok verseket, de eleinte titkoltam. Igazából arra a megállapításra jutottam tanulmányaim során, illetve családi beszélgetések alkalmával, hogy a dicső múltunk mellett mennyire eltörpül a jelenünk. Az ősi tiszta erkölcsök hőssé tették elődeinket, de most úgy néz ki, hogy a világ rendje összeomlott. De mint hazafias érzületű ember nem vagyok hajlandó lemondani az országomról.

            Vannak lelki társai, barátai?

            Vannak, de messze, és csak levelezem velük. Magányosnak érzem magam, annak ellenére, hogy van családom. A feleségem Dukai Takács Zsuzsa, őt fiatal leányként nem érdekelték soha a világ történései, az ország helyzete. Ő nem tud velem elmélkedni, így nem lehet ebben lelki társam.

            Melyik stílusirányzat befolyásolja a művészetét?

            Eleinte a klasszicista stílusban írtam, azoknak a normáknak, szabályoknak megfelelve. Példaképeimnek az antik görög-római írókat tekintettem. A magyar Horatiusként is emlegettek, mivel legjobban Horatius művei kerültek közel hozzám. Később a romantika felváltja szép lassan a klasszicizmust, műveimben e két stílusirányzat keveredi, de már egyre jobban hajlok a romantika felé. Mostanában szívesen olvasom ennek a művészeti irányzatnak az angol és német képviselőit, például szoktam olvasni Hoffmann, Novalis, Heine műveket. 

Van olyan műve, ami valami okból emlékezetes, vagy kedves az ön számára?

Talán a „Levéltöredék barátnémhoz” című elégia. Valójában a vers nem egy töredék, hanem teljesen zárt egész. A falusi elvonultságom, lelki társtalanságom, egész életem szomorúságát festi le, ezért létösszegző versnek is szokták nevezni. A szüret-esti magányt valósan mutatja be helyzetképe. Lefestem azt az estét, hogy a vén diófa alatt tüzet raktam, egyedül ülök ott, mint mindig, a családom már alszik. Ahogy a parázsba nézek, megindul az ábrándozásom. Elszabadulok a szürke világtól, és az elmúlt ifjúságomról álmodozok.

Szóval, végső soron elégedett a költői pályájával?

Igen, úgy érzem, verses formában elmondtam az embereknek, amit akartam.

            Az embernek csak a körülményei változtak évezredek alatt: kijött a barlangból, meghódította a világűrt, okostelefonról vásárolhat. Az emberi természet viszont semmit nem változott: ugyanúgy csal, lop, öl, hazudik, mint a tízparancsolat megszületése idején. Az álszentség is javában terjed. Talán nem a legfőbb bűnök egyike, de nem is erény: önmagunk ámítása, de még inkább embertársaink becsapása.

            Napjaink nagy emberei is lehetnek álszentek. Aki „vizet prédikál és bort iszik”. Ami ennél is nagyobb baj, hogy a politikában is megjelenik, amit az emberek vagy észrevesznek, vagy nem. Szerencsésebb, ha észreveszik, szóvá teszik. Az álszent emberekkel a probléma, hogy nincs bűntudatuk, hazugságban élik le az életüket. Azt hiszik. mindig nekik van igazuk.

            Ezért aktuálisak mindmáig Molière darabjai, azért veszik elő újra és újra a színházakban is, hogy ne feledjük: mindmáig fennáll ez a viselkedésmód.

,,Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.”

/Juhász Gyula: Karácsony felé/

Anonymus2001

Szerintem az álszentség a mai időkben és a régi korban is jelen volt. A 21. századan inkább a politikában, a tévé világban és a gazdagabb embereknél van jelen. A középkorban pedig a vallásos időkben volt jellemző ez, például Moliére Tartuffe című könyvében írt róla.

A mai világban például a fiatal körökben előfordul, hogy egy fiú/lány azért barátkozik mássokkal, mert népszerű akar lenni, és néha még ez miatt is csinál olyan dolgokat, amit ő elítél, de azért csinálja, mert szerinte így „menő” lesz. Ilyen dolgok például a drog, alkohol stb…

A felnőtt világban inkább azért álszentek az emberek, hogy több pénzhez jussanak, előbbre jusson a munkahelyi ranglétrán. Vegyünk például olyan embert, aki irodában dolgozik a munkahelyén, és „nyal” a főnőkének, otthon pedig a családjának szidja.

A régi világot már említettem, de szerintem ott is ugyan úgy megmutatkozott több mindenben. Gazdálkodásban, politikában, még a házasságban is. Mármint a szülők a lányukat pénzesebb emberhez adták, hogy több földje legyen. Ilyen volt a régi világ.

Nekem ez a véleményem az álszentségről.

Az álszent ember egy képmutató személy, aki magát, cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel másnál, és nincs tisztában saját jellemével, hibáival. Egy álszent ember nem képes szembenézni a világgal.

Véleményem szerint az álszentség nem csupán a felvilágosodás előtti vallásos korszak sajátossága volt, hanem napjaink egyik sikerhez vezető útja.

Én azt hiszem, nem a bűn, a tévedés tesz valakit álszentté, mert nem attól rossz egy gyümölcs, hogy koszos vagy piszkos.

Ha minden pillanatban azt az arcunkat mutatnánk, amit az adott hangulatunk diktál, akkor emberi kapcsolataink és az egész társadalom működése ellehetetlenülne.

Minden olyan esetben, amikor türelmet erőltetünk magunkra, megértőnek mutatkozunk, vagy csak igyekszünk megnyerőbben viselkedni annál, ahogy szívünk szerint tennénk, végső soron hamis képet mutatunk magunkról.

Az álszent ember kihasználja társait, hogy a céljához közelebb jusson, de közben nem foglalkozik azzal, hogy másokat bajba sodor.

A véleményemet fejtem ki arról, hogy az álszentség a mai világban, vagy csak a felvilágosodás korában volt jellemző.

Az én érvelésem szerint napjainkban jellemzőbbek az álszent emberek, akik a maguk cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel másokénál, és nincsenek tisztában a saját hibáikkal, a jót mutatatják magukról.

A felvilágosodás korábban még nem volt ennyire jellemző a képmutató ember. Ebben a korban a tudás volt a középpontban, céljuk volt, hogy a tudatlanság megszűnjön, és minden jóra forduljon. Az álszentség a felvilágosodás korában inkább a hitvallásban volt érzékelhető, míg napjainkban mindennapos a politikában és a munkahelyeken egyaránt.

A környezetemben is tapasztalható ez a tulajdonság. Azt vettem észre, hogy a mindennapi életemben is vannak ilyen emberek. Sok az álszent ember, aki nem képes szembenézni a világgal. A médiában és az interneten is érzékelhető, hogy nagyon sok ember úgy akar sikert elérni, hogy magát jónak tartja, és a hibáit nem veszi észre. Ez sok esetben felháborodást kelthet a másokban.

Véleményem szerint nem csak Moliére idejében volt álszent viselkedés, hanem a mai világban is jellemző tulajdonsága az embereknek. Csak most a sikeresség és az elismerés miatt elterjedtebb. Moliére célja az emberek hibáinak megjavítása volt. A lelkükben élő butaság és gonoszság ellen küzdeni emberi kötelesség.

Szerintem a kétszínűség sajnos ma is az egyik sikerhez vezető út.

A családokban is jelen lehet, és főleg ünnepek idején vehető észre, például amikor összegyűlik a család, és pár rokon, aki amúgy egész évben még csak gondolni se gondol ránk, de most mások előtt teszi a szépet és a jót.

A rövidebb ideje tartó barátságokra is jellemzőbb, hogy az egyik fél kibeszéli a háta mögött a másikat, sőt lehet, hogy csak azért barátkozik az adott személlyel, mert keresztbe akar neki tenni vagy ki akarja használni, és ezért képes könnyen a szemébe is hazudni.

A politikában is észrevehető, mert stadionok épülnek, de a kórházban nem tudják rendesen ellátni a betegeket, mert nincs pénz gyógyszerekre és a dolgozók bérének emelésére, ezért ők úgy érezhetik, hogy nincs megbecsülve a munkájuk, pedig életeket mentenek és segítenek másokon.

Munkahelyen is előfordulhat, hogy az előrejutás érdekében megjátssza magát a főnök előtt valaki, holott a munka nem is érdekli, csak a magasabb bér, amit kapna.

Szerintem a kétszínűség mögött gyávaság áll, az emberek inkább hazudnak, csak ne kelljen nekik az igazat mutatniuk, félnek az előítéletektől is, de úgy gondolom, hogy ez csak energiapazarlás, mert ha kiderül, hogy másnak mutatták magukat, mint akik valójában, ugyanúgy le fogják őket nézni, és el fogják őket ítélni, sokkal nehezebben tudnak majd bízni bennük mások a "botlás után".

Az álszentség minden korban fellelhető, hiszen például a politikában, a gazdagabb körökben nagy szerepe van. Kérdés, hogy az álszentség valóban sikerhez vezető út-e, vagy csak a középkornak egyfajta sajátossága volt.

            A mai világban rengeteg álszent emberrel találkozhatunk, ugyanis nem véletlen, hogy a sztárok nagy része most híres lett. Nem véletlen, hogy a sajtó és a média olyan jó helyzetben van. Mindez az álszentség oka. Az embereknek muszáj ezt az „eszközt” használniuk, hiszen mindenkit ez vezetett a sikerhez.
            Az álszentség más korokra is jellemző. Bár minden korban mást jelentett, de egy dolog biztos volt: ez vezette az akkori embert is a siker felé. A középkorban ez inkább a vallásban volt megfigyelhető. Erre példa Moliére: Tartuffe című műve. Tökéletesen bemutatja, hogy akkoriban az álszentség mekkora befolyásoló eszköz volt.
            A világon valamelyest mindenki álszent, mert mindenki mást mutat a külvilágnak, mint ami valójában a valóság. Bár ez nem véletlen, ugyanis rengeteg embernek alakult jól ezáltal az élete.
            Az álszentség egy olyan kézzel nem fogható eszköz, amely meghatározza a sikereinket. Moliére korában is megfigyelhető volt, és a mi világunkban is. Ezért mondják sokan: „Álszent világban élünk!”.

Patrik Star

Moliére úgy gondolkozik, mint bármely tisztességes ember. Nem csoda, hogy elítéli azt a bűnt, ami körülveszi. Én egyet értek vele: ilyen emberekkel van tele a Föld. Ezért az érveim természetesen Tartuffe ellen fognak szólni. Az álszentség nem csak a felvilágosodás korára jellemző, hanem egyidejű az emberiséggel.

                Moliére komédiájában hamar lelepleződik a csaló, majdnem mindenki szemében, de akinek a legfontosabb lenne észrevenni, nem látja a valóságot. Tartuffe, azért Orgont célozta meg, mert ő a ház ura, övé minden jog. Ma is sokszor előfordul, hogy valaki nem szerelemből, hanem anyagi késztetésből házasodik. Így szeretne könnyen nagy vagyonra szert tenni, ehhez álszent viselkedésével megtéveszti az áldozatát. A behízelgő csalók szintén jelen vannak napjainkban. Előszeretettel vernek át időseket, hamis személyazonosságot használva. Például bemutatkozhatnak biztosítási ügynökkén, unokaként, így kicsalva a pénzt. Tartuffe Orgon feleségét, Elmirát is meg akarja szerezni. A nőt bűnbe akarja csábítani, hogy csalja meg a férjét vele. Tartuffe lelkiismeret furdalás nélkül udvarol, de éppen ebbe bukik bele. A munkahelyi előre lépéshez is használják a hamis személyiséget. Az egyén saját magát olyan tulajdonságokkal teszi tökéletessé, amivel megszerzi az áhított pozíciót.

                Nagyon jó, hogy ennek a műnek "happy and" lett a vége, a jó megmenekült a szerencsétlenségtől, a gonosz megkapta megérdemelt büntetését. Jó lenne, ha az életben is így lenne, de sajnos tudjuk, hogy nem mindig a jók győznek.

Vannak olyan emberek, akik tökéletesnek, hibátlannak mutatják magukat a valósággal szemben.

Ezek az emberek tisztában vannak a saját képességeikkel, illetve rossz tulajdonságaikkal, de ezeket kifelé nem mutatják, hanem ügyesebbnek, okosabbnak, rátermettebbnek tartják magukat másoknál. Az álszent emberek ezekkel a cselekedetekkel érzik jól magukat.

Ezzel az a probléma, hogy nincs bűntudatuk, a külvilág felé hazugságra építik az életüket. A beszélgető társakkal szemben az adott témában mindig jobbak, vagy nekik van igazuk. Például a hívő emberek a templomból kilépve a vallásnak hátat fordítva cselekednek.

Sajnos az álszent emberek ezen a rossz tulajdonságon, illetve viselkedésen nem fognak, vagy nem akarnak változtatni, hiszen az álszentség személyiségük részévé vált.

"A képmutatás általános jelenség.

Halálunkban véget ér, de előbb nem."

K.K