Az álszent ember egy képmutató személy, aki magát és cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel, és nincs tisztában a saját hibáival, cselekedeteivel.

                          Az állszentség ellen vagyok, mivel szerintem nem szép dolog, ha valaki ezen az úton akarja elérni céljait.

                          Nem nézem jó szemmel, ha valaki csak a saját cselekedeteivel henceg, és mást leminősít, mert azt hiszi, csak az övé lehet jó, tökéletes, és mindenki más véleménye, gondolatai csak rosszabbak lehetnek, mint az övé.

                          Emellett a képmutató, kétszínű, alakoskodó, álnok emberekkel nem szimpatizálok. Szerintem ha valaki észreveszi, hogy egy ember álszent, nem szívesen ápol vele kapcsolatot.

                          Moliére korában az emberek a vallásosság terén voltak álszentek, napjainkban az emberek céljaik elérésében, megvalósításában használják e viselkedésformát, hozzáteszem nem egyenes úton.

                          Viszont ez nem helyes út a sikerhez. Valaki az álszentség által lesz sikeres, de ő is legbelül érzi, hogy nem helyes, amit tett/tesz. Én e nélkül szeretném megvalósítani terveim, és mindenkinek ezt a viselkedésformát tanácsolom!

Véleményem szerint az álszentség napjainkban is elterjedt dolog, és ez így is volt illetve lesz. Az emberek ezzel akarják a különböző céljukat megvalósítani.

Azok az emberek, akik képmutatók, számomra nem szimpatikusak. Sokszor nem lehet eldönteni róluk, hogy az a saját véleményüket mondják, vagy csak ismételten be akarnak csapni bennünket. Úgy vélem, hogy az álszentségnek nincs semmi haszna, hisz jobban érvényesülhetünk és hitelesebbek leszünk mások szemében, ha nem hazudunk, és fel merjük vállalni a saját véleményünket, mellesleg a lelkiismeretünkkel sem kell így megküzdeni. Az ilyen emberek nincsenek teljesen tisztában a saját véleményükkel sem.

Az igazságot akkor is ki kell mondani, ha néha az fáj is, hisz inkább tudja meg az illető, minthogy hazugságban éljen.

Malike

Az álszent képmutató, magát, cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel másnál, és nincs tisztában saját jellemével, hibáival.

Moliere legtöbb művében a kortárs polgári világ hibái jelennek meg, ítéletet mond archetípusokról.

Az álszentség megjelenik Francois Villon írásaiban is. Lelkiismeret furdalás gyötri, ironikusan mutatja be önmagát.

„Álszentek voltunk mindahányan

s az évek szálltak el, mint a percek

véred kiontott harmatával

irgalmazz nekünk, Jézus Herceg!”

Az álszentségnek több oldala van. Éppúgy jelen lehet irodalmi művekben, mint a közéletben. Megjelenhet levél, előadás, érvelés formájában is az élet minden területén.

Egyik formája a gyermekbántalmazás kérdése. Megüthetjük-e a gyereket? Álszent módon azt állítjuk, hogy még a legenyhébb fenyítést is meg kell tiltani, miközben gyermekek ezreit éri akár érzelmi, akár testi bántalmazás.

Ide kapcsolhatjuk az állatvédelmet is. A XXI. században rengeteg állatnak kell elpusztulnia az emberi igények kielégítése céljából, a másik oldalon pedig törvény szabályozza az állatkínzás formáit.

Napjainkban a politikai életből sem maradhat ki az álszent viselkedés, és ezzel párhuzamosan a hiteltelenség sem. Mélyszegénységben él az ország nagy része, ahol az állam vezetői a leggazdagabb állampolgárok közé sorolhatók. Tájékoztatójukban pedig a növekvő gazdaságról szónokolnak.

Negyedik érvemként a pénz fontosságát emelném ki. „A pénznek nincs szaga”, vagy éppen „nem boldogít” – hangoztatjuk. Ennek ellenére szeretnénk, ha nem lennének anyagi gondjaink.

Véleményem szerint az álszentség nem a felvilágosodás előtti kor sajátossága, jelen van napjainkban is. Sajnos olyan korszakban élünk, ahol háttérbe szorulnak a személyes kapcsolatok, saját céljaink elérése a mozgatórugója társadalmunknak. Ennek érdekében úgy gondoljuk, hogy „muszáj” álszentnek lennünk.

Mit is jelent maga a szó? Olyan személy, aki nem önerejéből, hanem mások által akar előnyökhöz, neki vagy másoknak jobban tetsző dolgokhoz jutni.

Saját tapasztalatom, hogy fiatal korban leginkább a népszerűség érdekében válnak ilyenné egyesek. Nem a szimpátia miatt barátkoznak egy adott személlyel, hanem mert népszerűbb, a közösség által jobban szeretett, mint ők maguk. Abban reménykednek, annak ellenére, hogy valójában nem is kedvelik, de a barátjának mutatják magukat, ezáltal a társaság őket is elfogadja. Vagyis nem vállalják fel saját véleményüket, másnak mutatják magukat, félrevezetnek mindenkit az előny érdekében.

A felnőttek világában már nem a népszerűség a lényeg, hanem a pozíció, a hatalom, a pénz. Szinte minden munkahelyen találunk olyan embereket, akik okosabbnak, képzettebbnek mutatják magukat a többieknél, jó érzékkel hitetik el, hogy ők dolgoznak a legtöbbet, a leghatékonyabban, pedig csak másokat kihasználva jutnak előre.

Sokszor hallom fiatal lányoktól, hogy majd egyszer szeretnének templomi esküvőt, mert az olyan szép. Úgy gondolom, az is egyfajta álszentség, ha valaki csak azért szeretné, mert szép, nem pedig azért, mert hisz abban, amiről az ott történő szertartás valóban szól.

Véleményem szerint az álszentség nem köthető történelmi korhoz, mindig voltak, és lesznek is ilyen helyzetek és emberek.

Az álszentség más néven képmutatás. A célja a személyes előnyök megszerzése. Az álszent ember magát jobbnak, kiválóbbnak mutatja, mint amilyen valójában. Kétszínű, köpönyegforgató, szenteskedő, mint Moliére Tartuffe-je.

A képmutatás minden történelmi korban jelen van, pedig nem előnyös viselkedési forma. Az álszentség egy negatív érték, szerintem nem hasznos. A képmutató emberek csak a saját érdekeiket nézik. Mindent megtesznek azért, hogy előre haladjanak. Folyamatosan szerepet játszanak, megmásítják az igazságot. Ez azért nem előnyös, mert ha őszinte akar lenni, nem hisznek neki, vagy megtalálják gyenge pontját.

A társai előtt szépet mond, a háta mögött pedig kibeszéli őket, amire egy idő után rájönnek. A későbbiekben pedig semmibe veszik.

A saját cselekedeteit megnagyobbítja, míg másokét meg lekicsinyíti. Ezzel a technikával egy ideig például munkahelyen előbbre juthat. A végén ott is kiderül, hogy nem igazat mondott. Az ilyen embereknél az is gyakori, hogy barátnak adják ki magukat, de csak addig, amíg hasznuk van belőle.

Az álszent ember így használja ki társait, hogy a céljához közelebb jusson, de közben az se érdekli, hogy a másikat a mélybe sodorja.

Szerintem az álszentség egy negatív viselkedés. A személy társait és önmagát is károsítja viselkedésével. Az ilyen ember elérheti céljait, de nem tisztességesen.

Nem kell messzire mennünk, hogy az álszentség mint fogalom teljes valójában megnyilvánuljon előttünk.

Elég, ha csak fellépünk az internetre, és máris elénk tárul az álszentek világa. Egy olyan világ, ahol mindenki a tökéletes arcát mutatja, ahol senki sem követ el bűnöket, és nincsenek hibái sem. Azt a világot éljük, ahol családapákról, férjekről, legjobb barátokról és feddhetetlennek hitt emberekről derül ki, hogy szexuális zaklatást követtek el más emberekkel szemben. És ezt meg is tudják tenni tiszta lelkiismerettel, mert a külvilág az álszentség miatt ebből semmit sem sejt. Olyan világ ez, ahol a sikerhez vezető út álszentséggel van kikövezve. Ahol ami nem kerül nyilvánosságra, az meg sem történt. Ahol ennek létjogosultsága van, hisz nincs vétke annak, akinek nem derül ki a bűne. Átlagos emberek gázolnak át másokon magasabb pozíciókért és a nagyobb sikerért. Az álszentség manapság már ott bujkál mindenkiben, hisz mindenki sikeres és népszerű akar lenni, egy olyan világban, ahol ez a mérce. Egy olyan világban, ahol az a meghökkentő, ha nem vagy álszent. Millió és egy olyan eset marad a félhomályban, csak azért, mert minden el van rejtve a majd’ mindenki által elfogadott álszentség mögé.

Az előbb leírtak alapján én mindenképp amellett foglalok állást, hogy az álszentség a sikerhez vezető út egyik alapfeltétele.

Anonymus

Moliéré Tartuffe című művének legfontosabb és legérdekesebb alakja maga a címszereplő, aki egy álszent, gonosz ember. A fogalmazásban az álszentségről fejtem ki a véleményemet.

Az álszentség képmutatóságot jelent, olyan emberekre jellemző, akik magukat, cselekedeteiket jobbnak tüntetik fel másnál, nincsenek tisztába saját jellemükkel, hibáikkal. Meglátásom szerint ez egy rossz tulajdonság, hiszen az ilyen emberek gyakran megbántanak másokat a lealacsonyításukkal. Szerintem nekik a közösségbe való beilleszkedés és az emberi kapcsolatok alakítása is nehezebben megy, ami hosszú távon sok problémát okozhat a társas életben. Az embert már egészen kis korától fogva, a családban, az óvodában, iskolában, munkahelyen emberek veszik körül, ezért mindenképp meghatározó, hogy valaki hogyan alakítja a kapcsolatait. Alapvetően az is gond, ha valaki nem képes belátni a saját hibáit. Senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, viszont fontos, hogy tudjuk felismerni és megbánni azokat. A rossz dolgokat nem lehet visszacsinálni, de a felismerés sokat segíthet a feldolgozásában. Valamint sokat számít, ha valakit megbántunk, utána képesek vagyunk bocsánatot kérni.

Úgy gondolom, hogy fontos jellemző, ha valaki tisztában van a saját jellemével, az erényeivel, ugyanakkor a hibáival, valamint az embertársait tudja értékelni.

Moliére álláspontjával értek egyet, az álszentség valóban negatív érték, ártalmas bűn.

Az én véleményem szerint legtöbb esetben az embereknek igenis ki kéne mondaniuk az őszinte véleményüket, még ha sértő is, mint hogy az ellentétjét állítsák. Úgy gondolom, ha mégsem ezt teszik, azzal semmi jót nem érnek el, nagy valószínűséggel ki fog derülni az igazság előbb-utóbb. Vannak bizonyos helyzetek, amikor ezt én sem tudnám megtenni, de utalnék az igazságra. Az álszent emberekre többnyire pozitív jelzőket használnak, de ha kiderül, milyenek valójában, akkor elvesztik az összes naiv embert, akik eddig hittek nekik, így ők sem járnak jól. Szerintem még egy kitűzött cél érdekében sem az álszenteskedés a megoldás, amit Tartuffe elkövet. Ő számtalanszor le is lepleződik.

Tehát szerintem ez a negatív viselkedés semmiképpen nem vezethet jóra.

Moliere Tartuffe című művében a főszereplő, Tartuffe álszent volt, mert azt mondta, hogy: „a bűn csak az, aminek híre kel, ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke.” Tehát ha vétkezünk, rosszat teszünk vagy cselekszünk, és nem tudja meg senki, akkor az már nem is bűn?

Szerintem az álszentség bűn, mert az ember ne legyen olyan, hogy rosszat tesz, és nem vállalja érte a felelősséget. Néhány ember szerint az álszentséggel több mindent el lehet érni az életben, mint őszinteséggel, de ez egyáltalán nem biztos. Az őszinte ember többet ér el a jó döntéseivel, mint az, aki álszent, mert a rossz tetei után bűntudata lesz, és amikor ez kiderül, akkor már senki sem fog bízni benne. Úgy is mondhatjuk, hogy: „a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát”. Vagyis a rossz tett előbb, vagy utóbb, de mindig kiderül.

Véleményem szerint a legfontosabb, hogy őszinték legyünk egymással.

Vajon az álszentég csak a felvilágosodás elterjedése előtti túlbuzgóan vallásos korszak sajátossága volt, vagy napjainkban is a sikerhez vezethető egyik út lehet? Ahhoz, hogy valaki erre válaszoljon tudnia, vizsgáljuk meg, mi is az álszentég.

Az álszent ember lényegében egy képmutató ember, aki magát, cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel másénál, és ezért szerintem saját magával sem lesz tisztában.

Véleményem szerint az, aki álszent és nem mutatja meg igazi valóját, csak egy „tökéletes” látszatot akar maga körül kialakítani, hogy az emberek elismerjék, és jobban elfogadják.

Sajnos egyre több ember álszent, azért hogy például megkapjanak egy állást, népszerűek legyenek, esetleg felnézzenek, irigykedjenek rájuk. El akarnak hitetni egy látszatot, ami nem igaz, és a „szemetet” besöprik a szőnyeg alá. Ha álszentséget akarunk látni, elég, ha bekapcsoljuk TV-t vagy fellépünk közösségi oldalakra.

Így szerintem az álszentég napjainkban is a sikerhez vezethető egyik út. Ami remélem, egyszer el fog tűnni, és mindenki az igazi valóját fogja mutatni a világnak egyszer.