Az álszent képmutató, magát, cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel másnál, és nincs tisztában saját jellemével, hibáival.

Moliere legtöbb művében a kortárs polgári világ hibái jelennek meg, ítéletet mond archetípusokról.

Az álszentség megjelenik Francois Villon írásaiban is. Lelkiismeret furdalás gyötri, ironikusan mutatja be önmagát.

„Álszentek voltunk mindahányan

s az évek szálltak el, mint a percek

véred kiontott harmatával

irgalmazz nekünk, Jézus Herceg!”

Az álszentségnek több oldala van. Éppúgy jelen lehet irodalmi művekben, mint a közéletben. Megjelenhet levél, előadás, érvelés formájában is az élet minden területén.

Egyik formája a gyermekbántalmazás kérdése. Megüthetjük-e a gyereket? Álszent módon azt állítjuk, hogy még a legenyhébb fenyítést is meg kell tiltani, miközben gyermekek ezreit éri akár érzelmi, akár testi bántalmazás.

Ide kapcsolhatjuk az állatvédelmet is. A XXI. században rengeteg állatnak kell elpusztulnia az emberi igények kielégítése céljából, a másik oldalon pedig törvény szabályozza az állatkínzás formáit.

Napjainkban a politikai életből sem maradhat ki az álszent viselkedés, és ezzel párhuzamosan a hiteltelenség sem. Mélyszegénységben él az ország nagy része, ahol az állam vezetői a leggazdagabb állampolgárok közé sorolhatók. Tájékoztatójukban pedig a növekvő gazdaságról szónokolnak.

Negyedik érvemként a pénz fontosságát emelném ki. „A pénznek nincs szaga”, vagy éppen „nem boldogít” – hangoztatjuk. Ennek ellenére szeretnénk, ha nem lennének anyagi gondjaink.

Véleményem szerint az álszentség nem a felvilágosodás előtti kor sajátossága, jelen van napjainkban is. Sajnos olyan korszakban élünk, ahol háttérbe szorulnak a személyes kapcsolatok, saját céljaink elérése a mozgatórugója társadalmunknak. Ennek érdekében úgy gondoljuk, hogy „muszáj” álszentnek lennünk.