A mai nap folyamán döbbentem rá arra, mennyi álszent ember él a környezetünkben. Önök mit gondolnak erről az észrevételemről? Saját környezetünkben is észre veszik ezt a problémát?

A minap edzőteremben voltam, és egy éppen edző társam mindenkit lenézett, csak az volt a jó, ahogy ő csinálta a gyakorlatot.

Múlt héten arra lettem figyelmes, hogy a buszon egy ellenőr nem fogadta el az utas bérletét, mert nem szabályosan volt kitöltve, az utas pedig ezt nem fogadta el, mert szerinte jól volt kitöltve.

Az iskolában sok diák nincsen tisztában a saját hibáival, csak a másik hibáit veszik észre.

Végül úgy gondolom, hogy sokan értenek velem egyet ebben a meglátásomban, és ez így is fog maradni nagyon sok embernél.

Köszönöm a figyelmet!

Szerintem az álszentség még napjainkban is létezik.

Egyes emberek álszent módon viselkednek azért, hogy eredményesek legyenek. Az álszentség, képmutatás többféleképp is megjelenhet.

A híres emberek mire elismert sztárok lesznek, akkorra megfeledkeznek arról, hogy ők honnan indultak, és azokat is elfelejtik, akik őket a legelején támogatták.

Az iskolában is vannak álszent emberek. A diákok között ilyenek azok a tanulók, akik azért vannak jóban a társaikkal, hogy azok segítsék őt egy dolgozat során. A tanárok között a képmutatás a diákok felé úgy nyilvánul meg, hogy órán folyamatosam dicséri őket, megenged nekik mindent, a tanáriban meg panaszkodik, hogy az osztály nagyon rossz.

Képmutatóak lehetnek a műsorok is. Példának nézzünk egy teleshop műsort. Ott elhitetik a naiv emberekkel, hogy ha ezt-azt megvesznek, sokkal jobb lesz az életük. Közben ők is tudják, hogy ezeknek a dolgoknak nagy része haszontalan, rossz minőségű, de ennek ellenére jókat állítanak róla.

A képmutató ember jobbra tartja magát másoknál. Az álszent emberek hazudnak a jó dolgok eléréséhez. A képmutató emberek megjátsszák magukat, ezáltal a környezetüknek és önmaguknak is ártanak.

Az álszentség véleményem szerint még napjainkban is a sikerhez vezető egyik út lehet.

A parlementi, politikai választások, a nyugdíjemelés, fizetésemelés, a rezsicsökkentés, törvényhozások mind rizsa. A miniszterelnök stadionokat tud építeni, de az egészségügyet nem tekinti olyan fontosnak, pedig nem a szórakozás lenne előbbrevaló, hanem hogy életeket mentsenek a kórházak.

A sztárvilágban is sok ember kétszínű, mert miután befutott lett, már el is felejti, hogy ki volt előtte, vagy esetleg, hogy milyen tisztességtelen úton szerezte meg az óhajtott hírnevet.

A munkahelyeken is dolgoznak ilyen emberek, nekik a pénz a minden, meg a siker, a munkahelyi előléptetés. Ezért sok emberen átgázolnak, hazudnak, hogy eltávolítsák azokat, akik az útjukban állnak.

A filmekben is van sok álszent duma. Általában nem igazak, mindez csak kitalált történetek, amit az író, producer megalkotott. Legtöbbjüknek elsődleges a kasszasiker és a vele járó pénz, profit. A való élet a kettő között ingadozik.

A média is hazudik, mert a „nagyok” kezében van minden, mert az embereket birkákká, zombikká akarják változtatni. Azért, mert nem akarják az igazságot nyilvánossságra hozni, mert hazudni könnyebb, mint igazat mondani. Tehát magyarul minden becsapja az embert: a média, a politika, a filmek, újságok, tv, rádió.

Taurus

Ez a mű Franciaországban játszódik, ahol erkölcsi ellenőrző csapatokat hoznak létre. A központban állnak a szenteskedők. Moliére az öt felvonásos művében az álszenteket és a hit vámszedőit gúnyolja ki. A történet Orgon párizsi házában történik. Egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy gazember, Tartuffe, aki ravaszsággal, mindenre elszánt aljasággal csaknem a végső romlásba dönti őket.

Az álszentségnek napjainkban és a régi időkben sok oldala volt, akár jelen lehettek a gondolatok művészi megformálásában éppen úgy, ahogyan a befogadásban és az értelmezésben is. Szerintem a képmutató álszentek hamis emberek, mert nem a valós személyiségüket mutatják meg mások felé. A cél érdekében bármit megtesznek, akár meg is bánatnak vele másokat. De szerintem létezik olyan ember is, aki azért kétszínű, mert szeretne másoknak megfelelni és így kénytelen ” más bőrébe bújni”.

Számomra Moliére végső üzenete az volt, hogy az emberek lelkében élő rend és harmónia utáni vágynak két ősi, démonikus ellensége van: a butaság és a gonoszság. Ezek ellen küzdeni pedig mindenkori emberi kötelesség. Ráadásul úgy, hogy a hamisság előbb- utóbb, de mindig kiderül.

Kalandozó lány

Mint ahogy olvashattuk a műben, Tartuffe egy rendkívül vallásos embernek mutatja magát, közben mégis van sötét oldala, amely a mű vége felé meg is mutatkozik. Ennek persze következményei is lesznek.

Véleményem szerint nem csak abban a korban voltak ilyen emberek, hanem még ma is. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a vallásos emberek képmutatóak. A kegyes cselekedeteket és önmaguk sanyargatását csak a pénz miatt csinálják, valamint annak reményében, hogy úgy bánnak velük, mint Tartuffe-fel. Természetesen vannak olyan emberek is, akik őszinte, vallásos emberek, és nem számít nekik a pénz (de velük is, Tartueffe-ként bánnak, ők mégsem élnek vissza ezzel).

Úgy gondolom, hogy a mai világban számos olyan ember van (nem vallásos emberre gondolok), akik kihasználják barátaikat, ismerőseiket vagy családtagjaikat (esetleg idegeneket) csak azért, hogy nekik kényelmesebb legyen az életük.

Az álszentség egy negatív érték, aminek egyáltalán nincs haszna, pedig a képmutatás minden történelmi korban jelen van.

A képmutató emberek hazudnak, megjátsszák magukat, letagadják a igazságot, és a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Az emberek szemébe, de még a háta mögött is mást mond. Lejárat másokat, magát meg csak „fényezi”. Sok helyen lehet igazságtalanul előbbre jutni, mint például munkában.

Az ilyen ember jobbra tartja magát mindenki másnál, csak az ő cselekedetei jók, másé csak rossz. Gyakori, hogy barátként a megbízható ember szerepét játssza, amíg az érdekében áll. Így ezt az embert kihasználja mind érzelmileg, mind akár anyagilag. Borzalmas, hogy valaki ilyesmihez folyamodik csak a saját érdekében, miközben nem is érdekli, mással mi lesz.

A másik negatívum pedig az, hogy a saját tulajdonságait nem ismeri be, végképp nem a társai előtt. Leginkább olyan szerepben van, aminek örül az a bizonyos közösség, így elnyeri a bizalmukat. Csak sajnálatos módon a társait egymás ellen fordítja ezáltal. Így mehet tönkre egy remek baráti közösség, sőt még akár egy család is. Az ilyen rosszindulatú emberek nem csak társaiknak, hanem maguknak is ártanak, mivel nem fognak megbízni senkiben, majd később igaz barátai se lesznek ezáltal. Ezért is mindenképp egy negatív dolog, amiből nem lehet a végén jól kijönni.

Shaco

Moliére írásában Tartuffe-öt így jellemezte. Az álszentség szerintem a sikerekhez vezető egyik út lehet, de nem minden áron.

Moliére ezt írta: „az álszentség negatív érték, ártalmas bűn”. Úgy gondolom, hogy nemcsak negatív érték, mert lehet, hogy valaki csak így tud érvényesülni. Például a munkahelyén, vagy az életben, vagy mint Tartuffe Orgon házában. Ártalmas bűnnek nem tartanám ezt, mivel emberi életet nem veszélyeztet. Igaz, hogy életet nem veszélyeztetett, de Orgon fiának a becsületét igen. A főhős miatt Orgon kitagadta fiát a házból, mert neki csak Tartuffe holléte számított. Az álszentség nem csupán a felvilágosodás elterjedése előtti vallásos korszak sajátossága volt, hanem napjainkban is a sikerekhez vezető egyik út lehet. Mert sokan csak azt mondják ki, amit a másik ember hallani szeretne. A saját véleményét pedig magába zárja, vagy csak egy bizonyos körben mondja el.

Minden ember álszent egy kicsit, még akkor is, ha nem hisszük el magunkról.

Az álszent ember képmutató személy, aki magát, cselekedeteit jobbnak, kiválóbbnak tünteti fel másnál, és nincs tisztában saját jellemével, hibáival. Az álszent személy nem képes szembenézni a világgal.

Én személy szerint nem szeretem az álszent embereket, mert képmutatók, ezáltal nem lehet eldönteni, hogy mikor mutatnak felénk valós érzelmeket. Gondolok ebben az esetben például arra, hogy szomorúak vagyunk és odajön hozzánk, együtt érzően megvigasztal, a hátunk mögött pedig jól kinevet minket.

Azért is nem szimpatikusak nekem az ilyen emberek, mivel ha folyamatosan álszenteskedik, tehát feljebb emeli a teljesítményét a sajátunknál, akkor is, mikor gyengébb, akkor egy idő után nagyon idegesítő, és elviselhetetlenné válik.

Tapasztalataim alapján az álszent embereknek kevesebb barátjuk, de annál több konfliktusuk van, mint a nem álszent személyeknek. Valószínűnek tartom, hogy ez azért lehetséges, mivel ez a két ellentétes stílus nem igen fér össze. Ezért is nem kedvelem az álszent embereket, mivel sok esetben megmérgezik a közösség hangulatát.

Tehát én azért nem szeretem az álszent személyeket, mivel, ahogy már írtam, képmutatók, nem megbízhatók, és ez az én értékrendemmel nem fér össze.

Anna Hoj

          A klasszicizmus időszakában Moliére Tartuffe-jében elítéli korának erkölcsi világát. A mű főszereplője cselekedeteit, álszentségét nem tartja bűnnek, főleg ha titokban marad. Ez a magatartás nemcsak a felvilágosodás előtti vallásos korra, hanem napjainkra is jellemező.

          Egy rokonszenves fiatalasszony vállalja idős ember gondozását, s befurakodik addigi életébe. Ravaszsággal mindenre elszánt módon kihasználja a férfi tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát. Megkaparintja féltve őrzött vagyonát, és ezzel végső romlásba dönti.

Két lány barátságát is tönkreteheti egy álszent barátnő, aki féltékeny kapcsolatukra. A gyengébbik felet érzelmein keresztül zsarolja, hogy szétválassza őket. Mindaddig, míg valaki fel nem nyitja a szemüket, s leplezik le mesterkedéseit.

Mások bizonyos célok elérése érdekében manipulálják kollégájukat, hogy karrierjük csúcsára jussanak. Ezért mindenen és mindenkin átgázolva valósítják meg önmagukat. Akár testiségüket bevetve kapaszkodnak fel a ranglétrán, hogy kedvezőbb álláshoz jussanak.

Kinek mi a siker? Megvalósítani a lehetetlennek tűnő kihívásokat. Minden esetben a cél a motiváló erő, személyiségeket legyőzve.

S mindez bűn? Bebizonyíthatatlan bocsánatos bűn, az érvényesülésé. Akiket becsaptak, s elszenvedték, vesztesek, lelki sérültek.

          Ebben a felgyorsult világban csak azok tudnak talpon maradni, akiknek segítő kezet nyújtanak munkatársak, szülők vagy barátok.

Az, hogy valaki meglátja-e az álszentséget, személyiség kérdése szerintem. Sok ember naiv, így könnyen áldozatul is esik. Jó emberismerőnek kell lenni a megállapításához.

Szerintem nem csak abban a korszakban volt jellemző ez, mikor Moliere élt, talán inkább úgy mondanám, hogy akkor élte fénykorát ez a jelenség. Hisz akkoriban az emberek könnyebben elhitték a dolgokat, mint manapság. Most már sokkal gyanakvóbbak az emberek, és nehezebb becsapni őket.

Régen lehetett a sikerhez vezető kapunak a kulcsa, a nagyobb naivitás miatt. Bár mint ahogy a Tartuffe-ben olvassuk, már akkor sem hitt mindenki ennek a dolognak. Úgy gondolom, hogy aki ezzel szerez magának bármit is, annak a lelkiismeretét teher nyomja. Nem tisztességes és meglehetősen arcátlan módszer. Az ilyen embereknek könnyebb volt abban az időben, az biztos.

Persze most is lehet vele sikereket elérni, de ezek nem lesznek tartósak. Mivel az igazság mindenkit utolér egyszer szerintem.

Hona