Interjú Berzsenyi Dániellel:

E heti rovatom középpontjában egy híres magyar költő, Berzsenyi Dániel áll. A legnagyobb magyar lírikusok közé tartozó, kiváló ódaköltőt és a klasszikus ódának legnagyobb magyar mesterét az életéről, munkásságáról fogom faggatni a következő sorokban.

• Üdvözlöm Uram! Nagy megtiszteltetésként ért, hogy elfogadta a felkérésemet! Kérem, meséljen a gyerekkoráról! Mikor kezdett el komolyabban foglalkozni a költészettel?
• Én is örvendek! Egy középbirtokos nemesi családban születtem, 1776. május 7-én, a Vas megyei Hetyén. Egyke vagyok, édesanyámat Thulmon Rozáliának hívják, édesapám Berzsenyi Lajos földbirtokos, jogot végzett, de sosem folytatott ügyvédi gyakorlatot. Édesapám úgy hitte, hogy először fizikailag kell megerősödnöm a birtokon, és csak utána kezdhetek tanulni. Véleményem szerint ez nem célravezető, hiszen ekkor egy nap alatt kell megtanulni, amit évekig tanulhattam volna. 1788 őszén megkezdtem a tanulmányaimat a soproni evangélikus líceumban. 7 évet töltöttem ott, de nem igazán tudtam alkalmazkodni az iskola rendjéhez, talán túlkorosságom miatt. 1793-ban elszöktem Sopronból, és beálltam a katonaságba, 1 évre. A költészet már fiatalkoromban is érdekelt, számtalan szerző munkáit olvastam, valamint a római és görög mitológiát. Ez édesapámnak nem tetszett, próbálta megakadályozni. 20 éves koromtól írok verseket, de először elrejtettem a családom és a barátaim elől.
• Mikor láttak napvilágot a versei?
• 1803-ban Kis János rajtakapott írás közben. Megmutattam neki a verseimet, majd ő elküldött Kazinczy Ferencnek néhányat. Ő lelkesedett a verseimért, és bíztatott az írásra.
• Mit gondol, Kazinczy felkarolásának köszönheti a sikerét?
• Sok mindent köszönhetek Kazinczynak, többek között a verseim nyomtatásban való megjelenéséhez adott segítséget, valamint arra ösztönzött, hogy minél többet megtudjak a felvilágosodásról. Hosszasan leveleztünk, mikor tetszését kinyilvánította a műveim felé. Ennek ellenére úgy érzem, a véleményünk sokszor nem egyezett, ő az ódaművelésre biztatott, viszont hozzám mindig is közelebb állt az elégia.
• Meséljen a költészetéről!
• Költői példaképem Horatius, mindig ő inspirált a verseim írásakor. Költészetemre két stílusirányzat, a klasszicizmus és a romantika együttes érvényesülése jellemző. Leggyakrabban alkalmazom a rímtelen időmértékes verselést vagy a horatiusi minták nyomán kialakított strófahasználatát. Verseimet az érzelmeim ihlették, a versbeszélők vágyott eszményeinek és a valóság ellentéte gyakran jellemzi műveimet. Ez az ódákat is az elégia műfaj felé mozdítja el.
• Köszönöm szépen az interjút, úgy gondolom ebből sok mindent megtudhattunk Önről! További sikereket és elismerést kívánok!

Vers:

Elmúlás

Futnak a perceink, múlnak az éveink,

Fejünkben feltörnek édes emlékeink.

Soha nem feledjük, bár vissza nem térnek

Szívünkben őrizzük őket.

Olvasónapló:

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz

Csokonai Vitéz Mihály 1803-ban írta ezt a művet, ami szomorúságot közvetít, mivel ebben az időszakban a költő élete rossz fordulatot vett. Szerelmi csalódás érte, barátai elfordultak tőle, a nemesek és főurak nem értékelték a költészetét.

A vers főszereplője Lilla, a költő nagy szerelme, akihez sok verset írt élete során. A szerelem első szakaszában boldog verseket írt, majd mikor elvesztette szerelmét, művein is a bánat tükröződött, ahogy ezen a versen is észlelhető.

A mű a címben egy megszólítással kezdődik, az „Ekhó” kifejezés egy nimfa a görög mitológiában, aki szerelmi bánatában elsorvadt, és csak hangja maradt meg, ez a visszhang magyarázata. Az első versszakban a költő bánatáról önti ki szívét a visszhangnak. A következő versszakokban ezt megerősíti, a Balaton partján ülve hasonlítja össze magát a Balatonfüreden vigadó emberekkel, akik hozzá képest boldog életet élnek. Majd a hatodik versszakban Lilla elvesztésének okát fogalmazza meg, és hogy a történtek ellenére nem hibáztatja őt. Ezután a magányba menekülésről ír, és az utolsó versszakban a halálát jósolja meg. Olyan világot remél, ahol elismerik.

A vers megalkotásához a Lilla iránti reménytelen szerelem és az emiatti fájdalom adott ihletet a költőnek.