A '90-es években járunk. A tízesztendős Zsófi új iskolába kerül, ami, mint minden gyereknek, számára is vélhetően nehéz időszakot jelent, hiszen be kell illeszkednie az új közösségbe.

Ezt az akadályt azonban a kislány meglehetősen könnyen veszi, hiszen hamar jóbarátra lel egyik osztálytársa, Liza személyében. Zsófinak már a legelső alkalommal megtetszik az iskolakórusban való éneklés lehetősége, így természetesen be is áll Liza mellé a daloló gyermekek sorába. Ekkor érkezik az első pofon, a kórust vezető tanár, Erika néni ugyanis az első próba után arra kéri a kislányt, hogy a jövőben ne énekeljen hangosan, csak tátogjon a próbákon, mert nem elég jó, nincs a többiek szintjén. Zsófi nem tudja, mihez kezdjen a sokkos élménnyel, így végül szót fogad tanárának. Egy ideig.

Deák Kristóf elsősorban a gyerekek lelkének törékenységével és a felnőttek, a tanárok mérhetetlen felelősségével foglalkozik, hiszen MINDENKI életében felbukkan egyszer, vagy éppenséggel többször egy Erika néni, aki megpróbálja letörni a féltve dédelgetett álmokat és vágyakat. A teljesítménymániás tanárnő alakja egyszerre testesíti meg társadalmunk túlzott elvárásit és az egyén egojának félelmét az alulmaradástól.

A kényszer, hogy a sikert azonnal meg kell szereznünk, elvonja figyelmünket a munka, a megküzdés szépségéről, a belső harcról, ami igazán emberré tesz minket.