Ady mellett Babits (1883 - 1941) volt a Nyugat legmarkánsabb arcélű lírikusa. A XX. század legműveltebb írója: eredeti nyelven olvasta végig csaknem az egész európai irodalmat.

Szekszárdon született 1883-ban értelmiségi családból. Apja erkölcsi szigora s anyjának finom műveltsége, a család mély vallásossága rányomta bélyegét életére. Budapesten szerzett magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelet. Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten később Budapesten tanított. A Holnap antológiában, majd a Nyugatban jelentek mag versei. A háború alatt pacifista versei miatt elvesztette tanári állását. 1919 januárjában egyetemi tanárrá nevezték ki. Az ellenforradalom győzelme után egyetemi tanszékétől és tanári nyugdíjától megfosztották. Élete vége felé az erkölcsi felháborodás fordította szembe a fasiszta embertelenséggel. Alkotóereje teljében halt meg hosszas szenvedés után gégerákban 1941-ben.

Lázongó elégedetlenség

Élete külső eseményekben szegényes volt, de e mögött rengeteg változás, szellemi izgalom rejtőzött.

In Horatium (1909)

Első kötetének - Levelek Irisz koszorújából - legelső verse is ezt a nyugtalan kutatást tükrözi. Az In Horatium latin cím, magyar jelentése: Horatius ellen vagy Horatiusszal szemben.
Ars poetica

A bevezető négy sor Haratius-idézet (III. 1.), s ez egyben kihívás is. Az ókor és a világirodalom egyik legnagyobb költőjéhez, Horatiushoz méri.

Babits "arisztokratizmusát" olvashatjuk ki belőle

Görög filozófiára hivatkozva a világ folytonos mozgását fejezi ki a gyors, rövid mondatokkal. S ebből  vonja le a saját célkitűzését.

A vitázó mondanivalót Horatius kedvelt versformájában, alkaioszi strófákban zengi végig - tökéletesen, hibátlanul.

A fiatal költő művészete egyszerre konzervatív és újító

A lírikus epilógja (1904)

A vers szonett formában íródott.
Az első strófában felhangzik a hiábavaló erőfeszítés, a valóság és a vágy ellentmondó feszültsége.

A  költő csak az "én"-ről, önmagáról tud énekelni. Az önmagába zártság fokozódó keserűségét, sőt undorát érzékeltetik az "én"-hez kapcsolódó metaforák, hasonlatok:. Az első versszakban még világosan beszél a mindenség létéről,a  következőben az "azt hiszem" már kétségbe vonja létezését. A harmadik versszak "jól tudom" igéje határozottan tagadja az énen kívüli világot.

A lélekben lezajló vita negatív eredmény hívja elő az énhez kapcsolódó újabb metaforákat az utolsó strófában.

Ez a megszokottal fordított sorrendben jelenik meg.

Az utolsó szakasz visszakapcsol az elsőre.

Az alfa és az ómega szimbolikája sejteti az én világának végtelenségét.

Babits a szubjektív idealizmus problémáival viaskodik.

A költőt gyötri a világ megismerhetőségének tagadó világszemlélet, elfogadásába nem tud belenyugodni.

A háború ellen

A világháború alatt az emberi élet védelme érdekében tiltakozott az élet- és értékpusztítás ellen. Maga mondta el Húsvét előtt (1916. március) c. versét a Zeneakadémián 1916. március 26-án.
A  költemény első része zaklatott, egymásba indázó mellékmondatokból felépülő.

A versnek ez a legfontosabb üzenete: békevágy bátor kinyilvánítása.

De míg idáig eljut a vers, sok-sok merész gondolatot, motívumot sodor magával.

Azt ünnepli, aki először meri kimondani a "béke" szavát, a lírai én maga mondja ki ezt először zsúfolt jelzőbokorral kiemelve és felnagyítva.
Miután a szó lehangzott a könnyed magyaros dalforma jelzi a lélek viharainak.

Fortissimo c. verse 1917-ben jelent meg a Nyugatban, Istenkáromlás miatt perbe fogták a költőt, s elveszítette tanári állását.

Sziget és tenger

Háború utáni magatartását a visszahúzódás jellemezte.

A címe arra utalt, hogy a magánélet nyugalmában szeretett volna elbujdosni.

Kiszorult verseiből a játékos virtuozitás, a forma egyszerűsödött.

 A cím és az első sorok felidézik az esztergomi Élőhegyen lévő nyári lak kertjét, de a metaforák már a mélyebb értelmet bontják ki.

A költő komorságára vall, hogy a létben szépségnek csak a "táj varázsa" marad meg.
Szeretné menteni az emberi kultúra értékeit .

A vers Ady küldetéstudatára emlékeztet.

A költemény rímtelen (szabadvers-szerű) sorokból áll: a jambikus lejtáést megzavarják daktilusok és anapesztusok is.

Négy sor kivételáével a természetes ritmikai egység - a verssor- nem esik egybe a mondat logikai rendjével.

A "szigetre" menekülést az aggodalom váltotta ki a költőből.

Babits ki tudott lépni "bűvös köréből", s rokonszenvvel közeledett a városi szegények felé. Ennek egyik legszebb bizonyítéka a Cigány a siralomházban c. (1926)

Cigány a siralomházban (1926)

A "cigány" a híres Vörösmarty-versre utal, a "siralomház" pedig a körülötte lévő világ gonoszságára.
Az első három strófa hasonlat. Az időhatározók a babitsi költészet egy-egy korszakát jelzik.

Versei személyes panaszai mellett és helyett a "testvérek" iránti szánalmat, az egyetemes emberi részvét hangjait szólaltatják meg. Kiúttalan, siralomházi hangulatot festenek képei, ahonnan csak öngyilkossággal lehet menekülni.
A legutolsó sor még a másokért könnyező költészetnek az értelmét is megkérdőjelezi.
A vers jellegé miatt eltűnnek a csillogó rímek: kizárólag asszonáncok fordulnak elő, s legtöbbször egyetlen magánhangzós rím válaszol a rímhívó szóra. A szótagszám is egyenetlen, fellazulnak a metrumok, cserélődnek az időmértékes verslábak. Az egyetlen tiszta képletű anapesztusi sor a legfontosabb mondanivalót emeli ki.

Szembenézés a halállal

Kései költészetének hangulatát indokolja a halál fenyegető közelsége is. 1936-ban már tudta, hogy rosszindulatú daganata van.

Ősz és tavasz között (1936)

A halál rettenetének kiáltását artikulálta emberi szóvá

A költemény témája nem általában  a halál, hanem az egyéni elmúlással való kérlelhetetlen szembenézés.
Poétikai eszköze az ősi hasonlat.

A halálra készülő ember önmegadását erősítik a verssorok és a mondatok határainak egyeztetése.
Itt-ott még alliterációk is találhatók.
Az évszakváltás nem állítható párhuzamba az emberi léttel.

A költemény záró szakaszának metaforája (száradt tőke) visszaível a kezdő strófa képeihez, s így kerek egésszé formálja a vers képrendszerét.

A halál iszonyata némileg oldódik az asszonyi jóság népdalszerű szimbolikájával, a karóra boruló rózsa költői képével. Ezt a beletörődést sugallja az utolsó versszak zenéje is.

A prófétaszerep vállalása

Babitsot az emberiségre váró kínok is gyötörték. A kultúra s az emberiség féltésének morális parancsa fordította szembe a fasizmussal.

Jónás könyve (1938)

Elbeszélő költemény.

A történet csaknem végig követi a bibliai elbeszélést.

A bibliai történettől azonban eltér a költemény: ott a niniveiek bűnbánatot tartanak s megtérnek, itt viszont kinevetik és tovább élik bűnös életüket.
Ez a változtatás a költő művészi szándékait szolgálta.

 A mű elbeszélő keretbe foglalt nagyszabású lírai önvallomás.
A testi-lelki gyötrelmek kényszerítik Jónást és Babitsot, hogy prédikáljanak Ninive ellen.

A költő, a próféta kötelessége a harc az embertelenség, a barbárság ellen.

A küzdő humanista ember álláspontja ez.
Jogos a felháborodás az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ teljes pusztulását követelni - ez is egyik tanulsága a műnek.
A Jónás könyvének a nyelve a választott témának megfelelően bibliai ódonságú. Főleg a nyelvi archaizmusok biztosítják ezt.

A költemény ironikus-komikus ábrázolása a bibliai ünnepélyességet olykor hétköznapi, prózai szavakkal, mondatokkal ellensúlyozza.

A versforma is a tárgyhoz s a kettős hangulathoz alkalmazkodik.

Egyenetlen hosszúságú jambikus sorokból áll a költemény, gyakoriak a sorátlépések.

1939-ben írta Babits a Jónás könyvéhez kapcsolódó Jónás imája c. megrendítő költeményét. A két hatalmas versmondatban gáttalanul áradó szavak a halálosan beteg költőnek azt az elhatározását fejezik ki, hogy "míg égi és ninivei hatalmak engedik", bátran fog szólni, s nem hallgat cinkos némasággal.