Interjú Petőfi Sándorral
- Üdvözlöm önt. Az első kérdésem az lenne, hogy mondana magáról esetleg pár szót? Hol született, szülei neve, és hogy miről lett ismert?
Jó napot kívánok. Valójában Kiskőrösön születtem 1823-ban január 1-én, de mivel születésem után hamarosan Kiskunfélegyházára költöztünk én Kiskunfélegyházát tartom szülőföldemnek. Édesapám neve Petrovics István, édesanyám neve pedig Hrúz Mária. Valószínű, hogy a legtöbb ember számára elégiáim, ódáim valamint elbeszélő költeményeim miatt lehetek ismert. Ezek közül is talán a legtöbb ember a „Nemzeti dal”-t ismeri.
- Ha jól tudom 1839-ben katonának állt, majd 1841-ben már le is szerelték és vándorszínésznek állt. Miért történt ez?
Igen, valóban jól tudja. Egészségi állapotom miatt szereltek le a katonaságtól, nagyon vékony, erőtlen fiatal voltam. A vándorcirkuszról meg csak annyit, hogy apám nagyon megharagudott, amiért nem egy „normális” szakmát választottam.
- Első verse 1842-ben az athenaeumban jelent meg. Ez milyen élményeket hord maga után?
Igen, egész pontosam május 22-én jelent meg. Rengeteg élményt hord magával, talán a legnagyobb élmény az az, hogy abban az évben ismerkedtem meg jó barátommal, Jókai Mórral.
- Mire volt képes, hogy verseit kiadják?
Elég elszánt embernek tartom magam. Volt egyszer olyan, hogy Debrecenből elmentem gyalog Pestre, mert akkoriban ez gyorsabb megoldás volt, mint a posta. Aztán több álnevet is használtam, hogy az emberek ne unjanak meg „Petőfi”-ként.
- Ez csodálni való teljesítmény. Utolsó gyors kérdésem pedig a jelenre vonatkozik. Gondolta volna akkoriban, hogy ilyen ismert lesz ennyi év távlatában is, hogy utcákat, tereket, intézményeket neveznek el magáról?
Nem, nem gondoltam volna. Igaz, hogy akkoriban már ismert voltam, de hogy ennyi év után is szinte minden ember tud tőlem idézni, vagy legalább is tudja, ki vagyok az számomra nagy megtiszteltetés.
Köszönöm szépen, hogy válaszolt erre a pár kérdésre, és időt szakított rám.
Tavasz
Örül, örül a szívem, Szép színes a kikelet, A madarak dalolnak, A virágok virulnak.
A nappalok hosszabbak, Az éjjelek tombolnak, Azt tombolják szabadság: Vajon boldog mindenki?
Ha véget ér e gyönyör, Nehéz lesz e búcsúzni? Nehéz lesz a szívnek, S roskadozunk magunkban.
Petőfi Sándor
Petőfi Sándor (eredeti neve: Petrovics Sándor) 1823. január 1-jén Kiskőrösön született. Vándorszínész, magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Apja Petrovics István kocsmáros, anyja Hrúz Mária mosónőként dolgozott. 1835-38-ig Aszódon járt gimnáziumba. Ekkor írt először verseket, ezekben az években volt először szerelmes, s itt döntötte el, hogy a színészi pályát válassza. 1841-től Pápán volt kollégiumba, itt kötött szoros barátságot Jókai Mórral és Orlai Petrich Somával. Tanulmányait nem fejezte be, ugyanakkor több nyelven is beszélt (nemet, angol, latin, olasz, spanyol). Shakespearet fordított, a Pesti Divatlapnál segédszerkesztőként dolgozott.
1844-ben ismerkedett meg Csapó Etelkával, a 15 esztendős leánnyal, aki iránt rögtön házassági reményeket is táplált. A lány azonban 1845 elején váratlanul elhunyt. Petőfi versciklust adatott ki emlékére Cipruslombok Etelka sírjáról címmel. Még ugyanebben az évben ismét megszólaltak a szerelem hangjai Petőfi költészetében. Verseinek ihletője ezúttal Mednyánszky Berta volt, aki elfogadta a költő udvarlását. Ám apja nem nézte jó szemmel e kapcsolat lehetőségét és saját őseire, nevére hivatkozva elutasította Petőfit Bertától. A lányhoz fűződő érzelmeinek kifejezéseként 1845 őszén önálló kiadásban megjelent a Szerelem gyöngyei című versciklus. 1846 tavaszán megszervezte a Tízek Társasága elnevezésű csoportot. Fiatal írók, költők érdekvédelmi szervezete volt ez – később Pilvax kör.
- szeptember 8-án Erdélyben megismerkedett Szendrey Júliával, 1847-ben összeházasodtak, 1848-ban gyermekük született, Zoltán. 1848. március 15. a pesti forradalom Petőfi napja volt. A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált és politikai eredményeket képviselt. 1849. július 31-én került sor a Segesvár melletti fehéregyházi ütközetre. Délután egy órakor Bem utasította, hogy hagyja el a csatateret. Később még látták a Sárpatak hídján, viszont meghalni nem látta senki. A segesvári csata után tűnt el.
Pályaképe: A nép a falusi ember. A XIX első felében a romantika, mint stílusirányzat a népköltészet felé fordult, és ezt használta fel költészetében. A falusi ember érzéseit, gondolatait, örömeit, bánatát írták le a nép egyszerű nyelvén. A környezet a falu, a fák, a virágok. A nyelvezete a nép egyszerű nyelve, a verselése ütemhangsúlyos magyaros verselés. Gyakori a felező tizenkettes és a felező nyolcas ütem. Népies helyzetű darabokat írt, beleéli magát egy figura személyébe, azonban ez nem őróla szólt, de úgy írja le, mintha vele történt volna. Hangneme hetyke, tréfás. Ezek a dalok énekelhetők. Ez a műfaj a dal, a líra műneméhez tartozik. Befordúltam a konyhára…: egyszerű helyzet, egy fiúnak megtetszik egy lány, és ürügyet keres, hogy együtt legyen vele. A környezet falusi konyha, egy falusi lány, és egy falusi fiú. Ütemhangsúlyos verselés, 2 ütemű 4/4, páros rím.
Petőfi ars poeticáját (költői hitvallás) a XIX. század költői című versében fejti ki (a vers romantikus). A költő Mózes legyen, aki a népet elvezeti tűzön-vízen át Kánaánba, egy boldogabb életbe. A költőnek nagy feladata van, és aki erre nem hajlandó, az tegye le a lantot, mert nincsen szüksége rá a világnak. Isten a költőket adta a lángoszlopnak, hogy ők vezessék a népet Kánaán felé. Lelkesíti a költőket, hogy előre hát, tűzön-vízen át, vegyük kezünkbe a nép zászlaját, ez a mi feladatunk. Megátkozza azokat, aki gyávaságból, lomhaságból nem ezt teszik. Vannak, akik azt mondják, hogy ez Isten földje, de ez hazugság, mert az éhező milliók ezt megcáfolják. Ezután felsorolja szerinte mikor lesz itt a Kánaán: ha bőség lesz mindenkinek, mindenkinek egyformán lesz joga, és a szellem napvilága minden ablakba besüthet. Amíg ez nem következik be, addig harcolni kell. Lehet, hogy ezt már nem fogják megérni. A költemény hangneme szenvedélyes.
Egy gondolat bánt engemet….: a műfaja rapszódia. 1846-ban írta, a forradalom kitörése előtt 2 évvel, és azért mondták látomásnak, mert leírta a harcot, a halálát és a temetését. A harc szenvedélyes leírását olvashatjuk. Láthatjuk a száguldó paripákat, a vörös zászlót, visszahalljuk a csatazajt. A világszabadság képe jelenik meg előttünk. A harc leírásakor izgatott lesz, és itt a sorok megrövidülnek. A temetésnél nyugalmasabb lesz a kép, ünnepélyesebb, hosszabbak lesznek a sorok. Elveti a lassú halál gondolatát, minden veszélynek kitenné magát „Legyek fa, / Legyek kőszirt,” (metafora). Az önfeláldozás, a hősi halál romantikus képe tárul elénk. Különböző mondatfajtákat használ, felkiáltó – „szent világszabadság!”, felszólító – „Ne ily halált adj, istenem,”. Az igék halmaza sorakozik – elharsogják, megütközik, essem el, folyjon, száguldjanak. A hosszabb rövidebb sorok az érzelmek váltakozását érzékeltetik. Egy strófa az egész költemény.
Nemzeti dal: 1848. március 13-án írta ezt a költeményt, két nappal a forradalom kitörése előtt. Kiáltvány, felhívás, szózat a néphez. Válaszút elé állítja a nemzetet „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. Többes szám első személyben ír (azonosulást fejez ki), ez volt a márciusi forradalom vezényszava, indítója, jelszava. Minden versszak végén refrén van: „A magyarok istenére / Esküszünk / Esküszünk, hogy rabok tovább / nem leszünk!” – szenvedélyes tanúságtétel a szabadságért, ezrek mondták utána az eskü szövegét. Először a Pilvax kávéházban, majd délután a Landerer nyomda előtt szavalta el. Ez volt az első cenzúra nélkül kiadott sajtótermék. Eljött az idő a cselekvésre, most van itt az idő, se később se korábban. Két lehetőség közül választhatunk „Rabok legyünk, vagy szabadok?”. „Talpra magyar,” – kiáltja lelkesen, mondatai rövidek, tömörek, lényegre törők. Kérdő és felkiáltó mondatot használ, érvel – őseink szabadon éltek – mi sem élhetünk rabságban. A gyávákat ingerül, durva hangon ítéli el „Sehonnai bitang ember,”, „rongy élete,”. A lánc és a kard a rabság és a harc szimbóluma. Miért hordunk láncot, harcoljunk inkább. A vers végén ünnepélyessé válik a hang, a magyar név újra dicső lesz, méltó régi híréhez, ha a szabadságot kivívjuk. Majd reménykedik abban, hogy áldón fog ránk emlékezni az utókor, ha a szabadságunk kivívtuk. Ez Petőfi egyik forradalmi költeménye.
A Puszta télen: új tájszemlélet, új látásmód található a tájleíró verseiben. Az Alföld a szülőföldje, számára ez a szeretet szimbóluma és a szabadság érzetének hirdetése. Nem közvetlen szemléletre épül a vers, otthon Pesten a szobájában idézi fel maga elé az Alföldet. Negatív ábrázolási mód, hogy mi nincs az Alföldön, így gondolhatjuk, hogy mi van. Most csend, fehérség, mozdulatlanság. Elégikus hangnemű költemény. „Hej” – népies felkiáltással kezdődik a vers. Szójátékkal indít – „mostan puszta ám igazán a puszta!”. A puszta először melléknév aztán főnév. Felsorolja, hogy mi nincs télen az Alföldön: juhnyáj, pásztorlegény, dalos madarak, még csak egy prücsök sem hegedül. Ezután a távolba tekint, egy hasonlatot használ – „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,”. Minden kihalt, nincs élet a pusztán. Bemegyünk a tanyára. Csend van, a jószág sincs kint. A béres ráér, a csárda is üres. Gondolatban újra kimegyünk, kint vihar van, csak a betyárt viszi a lova, veszély veszi körül „Háta mögött farkas, feje fölött holló.” Lemegy a nap, esteledik. Egy hasonlattal és megszemélyesítéssel zárul a vers „Mint kiűzött király országa széléről, / Visszapillant a nap a föld pereméről, / Visszanéz még egyszer / Mérges tekintettel, / S mire elér szeme a tulsó határra, / Leesik fejéről véres koronája.” Ez egy allegória. Az allegória egy kifejtett metafora, megszemélyesítés. Tehát hosszabban írja le a költő – esetleg egy egész versen keresztül – ezt a megszemélyesítést vagy metaforát. Petőfitől A Puszta télen vagy a Föltámadott a tenger… allegórikus költemény.
Szeptember végén: 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerkedett egy jószágigazgató 18 éves lányával, Szendrey Júliával, beleszeretett, és el akarta venni feleségül. A szülők ellenezték a házasságot, azonban ismeretségük egy éves évfordulóján összeházasodtak. A mézesheteket Teleki Sándor gróf koltói kastélyában töltötte az ifjú pár. Itt írta meg a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb versét a Szeptember végén című költeményt. Elégikus hangú költemény, most még boldog, szeretik egymást Júliával, de látja a jövőt, érzi, hogy meg fog halni és felteszi a kérdést, hogy vajon akkor Júlia újra férjhez fog-e menni, ő azt mondja, hogy a síron túl is örökké szeretni fogja Szendrey Júliát. Petőfi halála után egy évvel, mint ahogy a költő azt előre látta, férjhez ment, de házassága boldogtalan volt, soha nem tudta elfelejteni férjét, és fiatalon meghalt. Petőfi a természettel hozza összhangba érzéseit, a jelennel és a jövővel ábrázolja „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,” – még boldog, szeretik egymást, de közeledik a tél és vége lesz a szerelmüknek, elszakadnak egymástól, majd a magyar irodalom legszebb sora következik: „Elhull a virág, eliramlik az élet…” – az élet múlandóságáról ír, majd örök szerelemről tesz vallomást. Beszél a fákkal a bús őszi szél…: feleségével, Szendrey Júliával Koltón tölti a mézesheteket 1847 őszén. A költemény látszólag szerelmes vers, ennek látszatát a refrén kelti: „Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik / Kis feleségem mélyen, csendesen. Természeti képekkel, megszemélyesítéssel indul a vers: „Beszél a fákkal a bús őszi szél,”, „Vajon mit mond nekik?” – a fák tiltakoznak az ősz suttogására, ebben a csendben a költő a jövőt látja, amely véres lesz, a szabadságért fog folyni a vér. A zsarnokkal fog vívni a szolganép. Tombol a szenvedély a nyugodtan fekvő költőben, kezében „imakönyve”, a szabadságharc története. Sokan meg fognak halni a harcban, de a halottakért bosszút fognak állni, de most csend van, nyugalom és szerelem, boldogság. A vers stílusa romantikus a szenvedélyesség és a látomások miatt.
1848-ban, 3 hónappal a márciusi forradalom után képviselőnek jelölteti magát Szabadszálláson, azonban a nép nem választja meg, kiűzik Szabadszállásról, menekülnie kell. Ez Petőfi számára óriási csalódás volt, ennek a hatására írta meg az Apostol elbeszélő költeményt. Az Apostol ő maga, neve Szilveszter, ez születésének időpontjára utal. Az apostol is, mint Petőfi, a népért harcolt, érte akarta feláldozni magát, és a nép ellene fordul. A gondolatait írja le Szilveszter gondolataival a világról, a szabadságról, a néppel való kapcsolatáról gondolkodott, azonban Szilveszter élete nem azonos Petőfi életével. Az apostolt, mint falusi jegyzőt elűzik, próbálja azzal magyarázni, hogy a nép gyermek, majd felnő. Könyvet írt, amelyben hirdethette eszméit, a nép lelkesedéssel olvasta kezdetben, majd ellene fordult. Tízévi börtönbüntetés után ismét csalódnia kellett, mert a nép nem lett szabad. Petőfi világszabadságot akart, a nép élére akart állni, az apostol azonban egyedül vállalata a mártíromságot, rálőtt a királyra, azonban hiábavaló volt ez is, mert a nép itt is ellene fordult. Ez a történet a költő és a nép viszonyát érzékelteti. Romantikus vonások vannak a versben. Az erős érzelmi hatás vált uralkodóvá, csalódás, szenvedés, a jobb jövőért vállalat mártíromság. Szilveszternek világmegváltó tervei vannak, azonban ezek utópisztikusak. Vállalja az önfeláldozást.
