Közelítő tavasz

Nyílnak a rózsáim, szirmai színesek.

Tarka ágai közt zöld levél diszeleg.

Van csodás illatuk, s bársonyos levélke.

Már lengedez a szellő.

Riport Csokonai Vitéz Mihállyal

- Jó napot Csokonai úr! Szeretnék magával egy riportot készíteni, ha megengedi!

- Jó napot, persze, kérdezzen csak!

- Mesélne a szüleiről?

- Édesapám borbély és seborvos volt, édesanyám, Diószegi Mihály szűcsmester lánya, Diószegi Sára, aki érdeklődött a magyar irodalom után.

- Remek. A tanulmányairól is hallhatnánk pár szót?

- Hát hogyne! A Debreceni Református Kollégiumban tanultam, ahol az alsóbb osztályok elvégzése után tovább léphettem, 1788-ban a gimnázium elvégzése után, április 18-án elkezdtem az akadémiai tanfolyamot, ahol hallgattam az alkalmazott mértant, természettant és bölcseletet, amik nem voltak a szívem csücskei.

- Értem. Voltak barátai?

- Persze, a tanulótársaimmal kis kört alakítottunk, hogy egymással az újabb irodalmat is megismertessük. Kazinczy Ferenccel is jó barátságot kötöttem.

- Ennek nagyon örülök, úgy hallottam tanító is volt, ez igaz?

- Igen, 1794 tavaszán nyilvános tanítónak választottak, de a következő iskolai félévben azzal vádoltak, hogy nem tartom meg az órákat, elmaradozok az istentiszteletekről és rontom a tanulók erkölcseit. Később megfosztottak az tanítói hivataltól.

- Ezek nem szép dolgok, főleg ha igazak is. Ezután hova ment?

-A sárospataki kollégiumban tanultam tovább, ahol nem tudták megkedveltetni velem a jogtudományt, ezért az előadásokat rendszertelenül látogattam. A költészet régi szeretete kötött le igazán, gyenge volt a szervezetem, de így is éjjel-nappal olvastam és kisebb- nagyobb költeményeket szereztem. Az országgyűlés megnyíltával Pozsonyba mentem, ahol kiadtam a Diétai Magyar Múzsa lapot, amely tizenegy számban jelent meg az országgyűlés bevégeztéig. A Weber könyvnyomtató nem volt rábírható a többi munkám kiadatására, ezért év végén elhagytam Pozsonyt. Ezután Komáromba utaztam, ahol megismertem Vajda Juliannát, vagyis Lillát, akiről rengeteg verset írtam, de férjhez adták és sajnos megszakadt a kapcsolatunk.

- Sajnálom, biztos nehéz lehetett önnek.

- Eléggé, viszont ha most nem haragszik, elbúcsúzok, ugyanis nemrég tüdőgyulladást kaptam, és pihenésre van szükségem.

- Köszönöm a beszélgetést, mihamarabbi gyógyulást kívánok!

A reményhez

Csokonai két változatot is írt. Az elsőt 1795-ben, a másodikat 1803-ban.

Ebben a versben leírja, hogy nem csak Lillától, hanem az egész életével kapcsolatos reményeitől is búcsúzik. A vers műfaja elégia, fájdalmat, szomorúságot, csalódást megéneklő költemény, amely gyakran a múltat is megidézi.

Az első versszakban megszólítja, majd bemutatja az allegorikus reményt jelen időben, vádolja, hogy hogyan képes másokat félrevezetni és becsapni.

A második versszakban megidézi a tavaszt, amely örömet jelenthetett a költő számára. Egy tavaszi virágoskertet látunk, csörgő patakokkal, nyíló virágokkal, bódult illattal. Szinesztézia-látás, hallás, szaglás-többféle érzékszervet kapcsol össze.

A harmadik versszakban a tél váltja a tavaszi kertet, ellentét, minden pusztává válik, a jelen idő felváltja a múltat, az örömet pedig a bánat és a csalódottság. Lillát vádolja és hírnévre vágyik titokban.

A negyedik versszakban jelen idő van, a költő lemond mindenről, az elszenvedett csalódások miatt elbúcsúzik mindentől, ami számára kedves volt.

A költő nagyon nehezen élhette meg ezt az időszakot, a szenvedését beleírta verseibe, ami talán segített neki átvészelni ezt az egészet.