Interjú Berzsenyi Dániellel

Egyházashetyén született, Sopronban tanult, titokban írt verseit barátja, Kis János „fedezte fel” és küldte el Kazinczynak, a legnagyobb magyar lírikusok közé tartozik, kiváló ódaköltő, a klasszikus ódának nálunk legnagyobb mestere… Ismerjük meg közelebbről Berzsenyi Dánielt.

-„Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat…” Ismerős?

-  Persze, a Magyarokhoz írt első ódából egy részlet.

- Mesélnél róla röviden? Mit fogalmaztál meg ebben az ódában? Mi az, amit ki akarsz vele fejezni?

- Ez az óda sok szállal kötődik a hagyományhoz. Megformálásához Horatiusnak A rómaiakhoz című ódája adott ösztönzést. A dicső múlt és a romló jelen szembeállítását fogalmaztam meg ebben az ódában. Leginkább a magyarság sorsáért, fennmaradásáért való aggodalmamat fejeztem ki.

- Húszéves korodtól kezdtél el verseket írni, amiket gondosan elrejtettél, de Kis János barátod rajtakapott írás közben, és elküldte néhány versedet Kazinczynak. Megbántad, hogy így történt?

- Nem bántam meg. Kazinczy tovább biztatott engem az írásra, emellett tanácsokat is adott. Később már magam küldtem el egy egész verses kötetet Kis János barátomnak, aki továbbküldte Kazinczynak nyomtatás céljából…

- Kazinczy kissé más stílusú költő, mint te. Könnyű vagy nehéz vele egyetérteni?

- Nem könnyű. Kazinczy inkább szabályokhoz kötött, és szinte mindenkivel tud kapcsolatot teremteni. Ezzel ellentétben én más vagyok, én a korlátlanságot szeretem, és nem vagyok az a közösségi ember, inkább szűk körbe zárkózó, a világtól elvonult különcként viselkedő ember vagyok.

- Kazinczy felvilágosodott gondolkodásához és klasszicista ízléséhez hajlította néhány költeményedet és sok esetben javított rajtuk. Megfogadtad a tanácsait?

- Megfogadtam. Kazinczy ösztönzött az írásra és persze én is őt. Azt is mondhatjuk, hogy az egymásnak elküldött verseinkkel szinte közös költői műhelyt alakítottunk ki.

- És te miben változtál, amióta Niklára költöztél feleségeddel?

- Az életmódom hasonló, mint volt előtte, persze vannak benne változások. Nem igazán hagyom el Niklát, otthonról sem járok el szívesen. De vannak dolgok, amik azért kissé hiányoznak…

- És mi hiányzik a leginkább?

- Hiányzik a tudományos és irodalmi élet, valamint azok az emberek, akikkel tudományos vitát folytathatnék…

- Összességében elégedett vagy a műveiddel?

- Igen, elégedett vagyok a műveimmel…

Olvasónapló

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez

Szereplők: Lilla (Vajda Julianna, Csokonai kedvese), a remény istenasszonya, Csokonai

Csokonai a remény istenasszonyát szólítja meg az első versszakban. Hitt abban, hogy Lillával (akivel már hónapok óta együtt volt) örökre összeköti az életét, ámde ez nem vált valóra (legfőképpen Lilla családja miatt).

A második versszakban pozitív élményeket ír le. A természetet szemlélteti, s azt, hogy amikor Lillával együtt volt, akkor költészete is szárnyalt (pozitívan hatott rá).

Az ezt követő versszakban egy télies képet tár elénk a költő, ami boldogtalan lelkét mutatja be. Kimondja, hogy nem tud Lilla nélkül élni, és szerelmét nem hozzá illő férfi vette el.

Az utolsó versszakban a költő ismét megszólítja a reményt. Meg akar halni.

Véleményem szerint Csokonai a versben a kétségbeesést a vége felé kezdi túlzásokba vinni, hiszen mindig van valami megoldás minden problémára. Ő azonban negatívan látja a helyzetet, és nem pozitívan. Ha pozitívan látta volna a dolgokat, akkor nyilván talált volna valamiféle megoldást a problémára.

De azt figyelembe lehet venni, ha nem állt volna ennyire negatívan a dolgokhoz, akkor nem biztos, hogy megszületett volna meg ez a vers. Látni lehet, hogy a remény teljesen elhagyta, és élni sincs már kedve (tehát nyilván ilyenkor nehéz bármi pozitívra is gondolni).

Múló idő

Elfut már az időnk, s percei mennek el,

Másodpercei közt sok esemény zörög.

Minden pillanat és alkalom elrohan,

Ám sok dolog megmarad.