Horatius a politika helyett a költészetet választotta, görög nyelvet, irodalmat, filozófiát tanult. Írt politikai tartalmú verseket, ódákat, szatírákat és episztolákat is. Gyűjteménye a költői mesterségét tanító szabályokat foglalja össze.
            Fiatalon érlelődött meg mondata: „Carpe diem.” A Leuconoénak című versében fogalmazza meg. Megszólítja Leuconét, de nem csak neki, hanem olvasóinak is szól üzenete, „Élj a mának!”.
            A természet körforgásához méri az emberi sors változékonyságát, és az életadta boldog, örömteli pillanatainak élvezetére szólít fel. A lezárult múltat az ember nem változtathatja meg, a jövő pedig kiszámíthatatlan. A sors az istenek kezében van, s így kell elfogadni, kár lázadozni ellene, ne tegyük tönkre mindennapjainkat a múlton való rágódással.
A jövő fürkészésére hasztalan vesztegetni az időt, mert nagyon gyorsan telik, egyetlen lehetőség megragadni a napot, pillanatot. Értékessé kell tennünk minden percünket, az alapvető ellentét között a biztos jelen és a bizonytalan jövőt látva.

Akkor élvezheti valaki az életet, ha a jelen kínálta örömöket elfogadja.
A költő int az „arany közép” mértékére. Tartózkodjunk a szélsőséges élettől és meg kell talál-
ni azt az utat, mely a két véglet között vezet! Nehéz helyzetben sem szabad feladni a reményt. A fiataloknak Horatius elvei példa lehet, mert ma is időszerű, hiszen mértékletességre szólít, szélsőségektől mentes, tartózkodó életre int.
            Élje úgy mindenki a mindennapjait a jelenben, s azt tegye széppé, hogy érdemes legyen visszagondolni rá.