Interjú Berzsenyi Dániellel                                                

        Egyházashetyén született 1776. május 7-én, középbirtokos nemesi családban. Sopronban, az Evangélikus Líceumban tanult kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Ifjú korában házasságot kötött Dukai Takách Zsuzsannával. Titokban írt verseket, melyeket barátja, Kis János lelkész, a korszak irodalmi vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek küldött. Ennek hatására a nyilvánosság elé tárta első kötetét. Példaképe Horatius volt, niklai magányában éjszakánként az ő ódáit olvasgatta. A horatiusi költészet és életfilozófia vált eszményképévé.         

- Mi volt ez a filozófia?                                                                                                  

- A végletes érzelmektől való óvakodás, vagyis az „arany középút” elve volt az egyik alapvetésem. A bölcs ember belenyugszik a neki adatott sorsba, a fiatalság örömeit is józanul veszi. Én ezeket a gondolatokat tettem magamévá, és ez az érv vezérelt az élet útján.

- Hogyha Horatiust kéne említenem, akkor az ő neve által ihletett vers sem maradhat ki elemzés nélkül. Tudna erről pár mondatban mesélni?

- Valóban ihletet kaptam Horatiustól. Tőle vettem át az időmértékes verselést, témáit stb. De az nem igaz, hogy a verseim Horatiust másolták. A Horác című versemet 1799 után írtam. Témája az idő múlása. A versben önmegszólítás figyelhető meg. Az első versszakban az elmúlás jelenik meg, egy valóságos környezetben.

- Ha Kis János nem kap rajtad versírás közben és nem küldi tovább Kazinczy Ferencnek a verseket, akkor valószínűleg nem ülnénk most itt. Megbánta, vagy van valami negatív dolog ezzel a nyilvánosságra hozott versekkel kapcsolatban?

- Nem bántam meg. Kazinczy bíztatott, és ezek a bíztató szavak csak megerősítettek az írásban. Ennek köszönhetően egyre több versemet mutathattam meg, az immár lassan Magyarország lakosságának a felét meghaladó lélekszámú közönségemnek.

- Végszóként. Elégedett az eddigi elért eredményével és munkásságával?

- Igen, maximálisan elégedett vagyok, bár nem a hírnév volt a célom. Mindenesetre nagyon elégedett vagyok és folytatom tovább az írást.

5. – Köszönöm, hogy időt szakított erre az interjúra, és hogy válaszolt a kérdésekre. További ihletekben gazdag írásos éveket kívánunk!

Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz                             

1789-ben született a vers. Hosszabb terjedelmű, melankolikus alkotás. Csokonai egy jellegzetes 18. századi versmodellt használt, de a klasszicizmustól egyre jobban távolodva a romantika érzésvilágához és kifejezésmódjához közelít.

11 és 8 szótagos sorok váltják egymást nyolc alkalommal, a következő sorrendben: 11-8-11-8-11-11-8-8. Az azonos szótagszámú sorok rímelnek. Az első négy sorban keresztrímeket, a második négy sorban páros rímeket találunk: abab ccdd. Versformája ötös és négyes jambikus.

A vers műfaja elégiko-óda, mivel az elégia és az óda tulajdonságai is megtalálhatók. Hangvétele szomorú, elvágyódó, melankolikus. A magányt mint fogalmat szólítja meg a versben. Egy olyan fogalomhoz szól, amely benne lakozik Csokonaiban. Szinte már a halált kívánja.

A zsibongó helyeken, a kastélyokban a magánynak nincs helye. Csokonai menekül, eltaszítja magát a társasági életből. Menekül arról a helyről, ahol Lilla él. A tó, a patak szépségét meglátja a poéta és a bölcs ember. A gazdag bankár, kereskedő észre sem veszi. A költő menekül a városi élet elől, a természetben megnyugvást talál. A versben megtalálhatók a himnuszra jellemző tulajdonságok is. Olyan, mintha az istenséghez szólna („szent erdő”, „ó, kedves istenasszony”).

A 11 strófát a költő 3 szerkezeti egységre osztja fel: az első 3 versszak tartozik az első, a következő 4 versszak a második, az utolsó 4 versszak pedig a harmadik szerkezeti egységbe. Az első szerkezeti egység az 1-3 versszak: az első versszak a magány örömének kifejezése, a 2-3. versszak pedig bemutatja, hogy milyen a magány lakhelye, vagyis tájleírást figyelhetünk meg. A második szerkezeti egység a 4-7. versszak, ahol a tájleírást a gondolkodás, az elmélkedés váltja fel. A harmadik szerkezeti egységben 4 versszaknyi vallomás következik. A 8. versszakban a költő és a hozzá társuló magány viszonyát láthatjuk. A 9. versszakban a halál képe jelenik meg. A 10-11. versszak témája a végső magány, a halál várása, vágya.

Éj

Pompázik az égbolt, hisz naplemente jő

Nem süt már a Nap sem sötét ég tetején

Feljött már a Hold is, s nyugovóra térnek

Az erdő vad állatai.