Interjú Francois Villon-nal
A „Tehetségek verselők” című rovatom első alanya Francois Villon. Tudós és verselő is egyben, az első költő, aki személyes hangú műveket készít. Eredeti nevén: Francois de Montcorbier. Szegény földműves családból származik, apja korán elhunyt. Anyja a párizsi kápolna lelkészére bízta, aki leiskoláztatta.
Üdvözlöm kedves Villon! Örülök, hogy eljött! Pár kérdést tennék fel önnek. Kérem meséljen a tanulmányairól!
Én is örülök, hogy szerepelhetek a rovatában. Miután leérettségiztem, a művészi karra iratkoztam, 1452-ben mesteri fokozatot szereztem a Sorbonne-on, amit később semmisnek nyilvánítottak. Ezek után elhanyagoltam az iskolát, és inkább élveztem az életet. Persze, ezt később megbántam.
Milyen mértékben illenek önre a versei?
A verseimet önéletrajzként fogalmaztam meg. Az eseményeket mindig kiszínezem, de sok valóság alapja van.
Ha jól értelmezem, nem a legjobb életmódot választotta. Mi ösztönzi, hogy megírja ezeket a személyes hangú műveket?
Ez egy jó kérdés, magam se tudom igazából, leírom az érzéseimet, és azt, ami a gondolataimban van, rólam szólnak, szubjektívek.
Leghíresebb műve a Testamentum, kérem, meséljen róla!
Harminc éves voltam, amikor a kalandos élettől kimerülten megírtam. Beismerem, nem a legjobb életformát választottam, sok mindenen például börtönzéseken is keresztülmentem. Később ezt tragikusan éltem meg, és ez ösztönzött a megírásában, mert tudtam, nem fogok hosszú életet élni.
Köszönöm, ezt a beszélgetést, nagyon érdekes volt! Ajánlom a kedves olvasóknak, hogy ha felkeltette figyelmét Villon költő, olvassa műveit!
Álom
Hajnali pirkadatban rólad álmodtam,
Forró kis ajkaid csókokkal nyugtattam,
Szemed virágát szerelemmel öntöztem,
Szíved tavaszán a napfényben fürödtem,
Hatalmas szerető szíved legmélyén éltem,
Édes szerelmed illatát még érzem.
Sétálgattunk sok szép virágos réteken,
Szerelmed betöltötte egész életem,
Tovaszáll lassan a gyönyörű szép álom,
De a felébredést én mégsem bánom,
Mert az élet is olyan, mint egy álom,
Hogy mindig úgy maradjon, csak ezt kívánom.
Ballada a hajdan idők szépasszonyairól
(Átirat)
Mond, hol van és melyik országban él
Jónás, a híres gazdag gőgős?
S Achilles hol, ki mindig verekszik,
Hol van Ödön, kinél két nagy bőrönd
Hol van Zénó, az igazi nagy ő,
kit nem hallgatott, az ápolónő?
Mert még különb nem élt itt földi nő?
Hova lett a tavalyi hó?
Ignác, ki túl sokat lop,
Kiért Aladár az ívóba betért,
S a számlát otthagyta tahón,
Kolostorba fut, szabadságot remél,
Hol a főnők most, Jonatán,
Kinek fia személyesen tinó,
Ezt megtudván, habokba veté magát.
Hova lett a tavalyi hó?
Ajánlás
Hercegnő ne hencegj sem most, sem utóbb,
Hol vannak ők, itt minden bíztató,
Hisz utolsó soromból megtudod:
Hova lett a tavalyi hó?
Reflexió
A portfólió készítéséhez őszintén nem sok türelmem volt. Nem szántam rá sok időt, az utolsó pillanatra hagytam. Leterhelt, és semmi kedvem nem volt hozzá, úgy kellett rávennem magam, hogy nekiálljak. Nehéz feladatnak tűnt.
Először az interjúval kezdtem, azzal hamar elkészültem. Nem volt vele problémám. Nem találtam nehéznek, sok információt kerestem a költőről, ami nem volt egyszerű, mert nem sok adata maradt fent. Ezután az illusztrációra tértem át. Ami egy jó feladat volt. Sokat gondolkodtam, hogy mit rajzoljak.
A versek átírása némi nehézséget okozott. Semmi ötletem nem volt, és nem tudok verset írni, és kedvem se volt hozzá. Nehezen megcsináltam. Lehetett volna jobb is, de örültem, hogy elkészült.
A képek gyűjtése volt a legjobb, és legkönnyebb feladat. Figyelni kellett, hogy a kép tényleg a középkorhoz kapcsolódjon.
A portfolió sok energiát levett tőlem, nehéz feladat volt. Amikor végeztem vele, egy nagy teher szakadt le rólam. Örülök, hogy végeztem vele. Sokat kellett dolgozni, alapos, és figyelmes munkát igényelt. A portfolió elkészítése jó volt, de egyben nehéz is. Nehéznek tűnt szinte az elején feladtam, mert nem volt hozzá türelmem, nehéz kihívásnak látszott.
Örülök, hogy végre kész van, és nem kapok egyest. Nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni, de mégis sikerült. Egy nagy kő esett le a szívemről az elkészítésével.
