A Mindenki című rövidfilm egy gyermekkóruson keresztül mutatja be az élet bizonyos negatívumait. Ez egy meglepően érdekes és egyedi ábrázolása az önzésnek és az ellene irányuló összetartásnak. Úgy látom, hogy a tanárnő egy kedves embernek tűnik, aki szép szavakkal, csokoládéval és jutalommal, utazás lehetőségével bíztatja a gyerekeket, hogy a kórusban maradjanak. Azok is, akik nem tudnak énekelni. Ezáltal a saját dicsőségét szeretné növelni. Zsófi barátnője, Liza, példamutató módon kiállt az elnyomott társiért és bátran szembeszállt a tanárnővel. Az ő kezdeményezésére kiderült az igazság, ezért összefogtak Erika néni ellen.

A kórusvezető a teljesítmény elvű oktatás megtestesítője, de ez a tanár csak a hírnévre tud gondolni, és ezért én a gyermekek mellett állok, mert nekik is van joguk énekelni. Főleg ha szeretnek is. A tanárnak az lenne a dolga, hogy fejlessze, segítse őket ebben, ne csak a versenyszellem legyen benne. Ez azért rossz, mert a tanártól is függ, hogy a jövő generációja milyen lesz, milyen jellemű emberekké válnak.

A film Erika néni alakjában olyan viselkedési modellt ábrázol, amely csak látszólagos érzelmeket, nem pedig a valós énjét mutatja a külvilágnak. Szerintem fontos a lelki jólét állapota, hiszen az is az egészséges élet része. A tanárnő jól végzi a feladatát eredményesség szempontjából, de a nevelési szempontból nem. A kórustagokat csak eszköznek tekinti, főleg azokat, akiknek megtiltotta az éneklést és csak „tátikázhattak”. A két kislány között szövődött barátság olyan erős lett, hogy Liza megérezte Zsófi szomorúságát, Zsófi pedig megnyílt előtte, neki elárulta a titkát. Ezek olyan érzések, amelyeket csak egészséges lelkű emberek képesek értékelni és érzékelni. A kórus tagjait őszinteség, bizalom, összetartás jellemzi, és ezek nekem fontosak.

Úgy gondolom, jogosan kapott Oscar-díjat ez a rövidfilm. Olyan problémát mutat be, amely mindig dilemma a nevelésben, és ezt olyan hatásosan, és elgondolkodtatóan teszi, ami leköti a nézőt.

Diana222