Ez a mondat latinul így hangzik: Carpe diem. Számomra ez a kijelentés nagyon fontos. Folyton a jövőn gondolkodunk, ami nem is baj, hisz tervezni kell, ám annak is van előnye, ha a mának élünk.

     Ha él a világon olyan ember, aki folyton a múltban gondolkodik, az én vagyok. Emlékeket boncolunk, régi beszélgetéseket, helyzeteket próbálunk feleleveníteni, újrajátszani, utólag megoldani, vagy legalábbis kinyerni belőlük a tanulságot. Biztos, hogy más is megteszi ezt nap mint nap, remélve, hogy a múlt elemzése segít abban, hogy a jövő biztonságosabb legyen, vagy legalábbis más jellegű hibákat kövessünk el. Hasonló a helyzet a még előttünk álló dolgokkal is: a jövőre gondolni látszólag jó, könnyű, hiszen ott bármi megtörténhet, holnap reggel mindent új lappal lehet kezdeni, és ha eddig nem is mentek mindig a fényesen a dolgok, majd most, vagyis... majd holnap talán menni fog.

     Én általában szorongani szoktam vagy kíváncsian várom, hogy mi fog történni velem a jövőben. Egyszer kaptam egy tippet, hogy amikor magával ragad a szorongás, álljak meg, és figyeljem meg a pillanatot, de egészen részletesen. Mit csinálok épp, milyen ruha van rajtam, milyen illatokat érzek, milyen az idő, milyen hangok vannak körülöttem, tehát éljem a jelent, és próbáljak a megfigyelés segítségével minél tovább benne maradni.

     Összefoglalva az egészet, ennek a mondatnak, kijelentésnek vannak előnyei és hátrányi is szerintem, de az a biztos, hogy éljünk a mának, mert majd úgy is megtapasztaljuk és megtudjuk, hogy mi fog velünk történni a jövőben.

Kalandozó Lány